Félidejéhez érkezett a Millió Lépés az Iskoládért program

  • Post category:Hírek

Félidejéhez érkezett a Millió Lépés az Iskoládért program A Magyar Szervátültetettek Szövetsége 2023. március 27-én indította el az ország legnagyobb, mozgásra ösztönző, 11 hetes kihívását az Aktív Magyarország Program támogatásával.

Az akció célja, hogy megmozgassuk a szülőket, a diákokat, a tanárokat, a barátokat, és mindenkit, aki aktív mozgással szeretné segíteni az általa választott iskolát: 100 iskola 1-1 millió forintot nyerhet sporteszközök vásárlására.

Május 5-ig 2160 iskola számára gyűltek már a lépések.

Már több mint ezer olyan magyar iskola van, amelynek tagjai legalább egy Országos Kékkörnek (2583 kilométer) megfelelő távolságot tettek meg. 180 iskola már túl van a 10 körön, míg az élboly már 40 kör felett jár.

Az országos lista élén álló Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola pedig már az 52. körön is túl van.

A 77 napos, mozgásra ösztönző játék nagy sikernek örvend. Több mint 2100 iskolából 200 ezer ember gyűjti a lépéseket.

Június 11-ig még 38 nap van hátra. Addig még nagyon-nagyon sok lépést lehet gyűjteni, még nagyon sok gyereket és felnőttet rá lehet beszélni, hogy kapcsolódjon be a játékba, és mozogjon többet. Továbbra is mindenkit arra buzdítunk, hogy csatlakozzon!

A teljes magyar lakosságot alapul véve nagyjából a népesség 2 százaléka regisztrált a Milliólépés alkalmazásban. Ezt Budapesten (34,6 ezer) és Pest megyében (35 ezer) használják a legtöbben. Ez utóbbi, illetve Vas vármegye a leginkább aktív, ahol a teljes lakosság 2,4-2,6 százaléka regisztrált.