400 ezer aktív résztvevő összesen 64 milliárd lépést tett meg az országos kihívás során
Egyetlen kampánnyal sem sikerült annyi embert megmozgatni, mint a Millió lépés az iskoládért játékkal, amellyel eddig 408 ezer embert értek el. A harmadik országos kihíváson a résztvevők összesen 45 millió kilométert tettek meg. Az Országos Kékkör távját 722 iskola teljesítette legalább hétszer, közülük sorsolták ki tegnap élő adásban azt a száz iskolát, amelyek egy-egy millió forint értékű sportszertámogatást nyertek. A tavaszi kihívásban a Millió Lépés a „Válts zöldre!” aktív és fenntartható közlekedési kampánnyal bővült.
A Magyar Szervátültetettek Szövetsége 2021 óta szervezi különböző céllal és résztvevői körrel a Millió lépés programot. Az Aktív Magyarországért felelős államtitkárság támogatásával ez Magyarország legnagyobb, mozgásra ösztönző programjává vált, eddig 408 ezren gyűjtötték a lépéseket. A 77 napon át zajló tavaszi fordulóban a résztvevők összesen 64 milliárd lépést tett meg, ami hozzávetőlegesen 45 millió kilométernek felel meg.
A kampányban 722 iskola teljesítette hétszer az Országos Kékkör 2584 kilométeres távját. A kihívást sikeresen teljesítő, de a programban korábban még nem nyertes iskolák között sorsolták ki a százszor egymillió forintot, amit sporteszközök beszerzésére fordíthatnak. A sorsolás június 13-án az M4 Sporton volt élő adásban. A nyertesek listája a www.milliolepes.hu oldalon található.
Az elmúlt években egyre ismertebb és népszerűbb kampány célja az, hogy a résztvevő gyerekek és felnőttek aktív mozgással minél több lépést gyűjtsenek az iskolájuk számára, és hogy ennek révén (újra) megszeressék az aktívabb életmódot. A Millió lépés játék közösséget is épített: diákok, tanárok, szülők és támogatók mozogtak együtt a nyereményekért. A szervezők a „Válts zöldre!” kihívás részeként az aktív, fenntartható közlekedés fontosságára is fel akarták hívni a figyelmet. Zöld pontokat azok gyűjthettek, akik gyalogosan, kerékpárral, rollerrel, görkorcsolyával vagy közösségi közlekedéssel mentek iskolába. Az extra kihíváshoz extra motiváció is jár: a zöld pontokkal az iskolák további 250 ezer forint értékű, sporteszközre fordítható támogatást is nyerhettek. A kiegészítő játék is sikeres volt: 353 iskola teljesített 2000 pont fölött, közülük 30 nyert negyedmillió forintot sporteszközök beszerzésére. A tavaszi programban Győr volt a legaktívabb város: győri iskola érte el a legtöbb zöld pontot, sőt a legtöbb Kékkört teljesítő iskolák rangsorában szintén két győri iskola áll az élen, a harmadik helyen pedig Kecskemét végzett.
Révész Máriusz, a Miniszterelnökség államtitkára a programmal kapcsolatban kiemelte: „A kampány hihetetlenül sikeres, senki nem számított arra, hogy rendszeresen százezreket sikerül mozgásra ösztönözni ezzel az egyszerű kis játékkal. Több helyről hallottam, hogy a gyerekek a Millió lépés célja miatt nem akartak az iskolába autózni. Óriási öröm, hogy bármerre is megyek az országban, az emberek ismerik a programot, és gyűjtik a lépéseket.”
A Magyar Szervátültetettek Szövetségének felmérése szerint a Millió lépés kihívásnak köszönhetően a résztvevők 61 százaléka saját bevallása szerint többet mozgott, ezen belül 16 százalékuk kifejezetten sokat. Érdekesség, hogy a számok azt jelzik: 20 éves kor fölött sokkal több nő mozog, mint férfi.
Küzdelem a gyermekkori elhízás ellen
Magyarországon is kifejezetten komoly gondot jelent a gyermekkori elhízás. Kutatási adatok szerint a magyar 6–8 éves gyermekek több mint 20 százaléka túlsúlyos vagy elhízott.
Dr. Grózli Csaba, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének (MSZSZ) stratégiai vezetője és orvosigazgatója elmondta, hogy a statisztikák szerint hazánkban a halálesetek 9,7 százaléka a mozgásszegény életmódra vezethető vissza, ami összefügg azzal, hogy a magyar felnőtt lakosság 59 százaléka gyakorlatilag soha nem sportol, semmit nem mozog rendszeresen.
„Pedig akár már heti 2,5 óra mozgás 30–50 százalékkal csökkentheti a szívinfarktus vagy a cukorbetegség kialakulásának a kockázatát. Ezért tartom fontosnak, hogy a legfiatalabb korosztályra koncentrálva az egészséges életmód, a napi rutinná tett rendszeres testmozgás felé tereljük a gyerekeket. Ez meghatározó lehet a későbbi életminőség szempontjából, és akár négy, egészségben eltöltött pluszéletévet is eredményezhet a kicsit aktívabb életmód” – húzta alá dr. Grózli Csaba.
A tervek szerint ősszel új kihívással folytatódik a program…
A Millió lépés az életért programot a Magyar Szervátültetettek Szövetsége indította el 2021-ben az egészséggel kapcsolatos tudnivalók és az aktív testmozgás népszerűsítésére. A szövetség 1998 óta működik 16 tagszervezet ernyőszervezeteként, és dolgozik a mintegy 1300, szervre váró és 5450, hazai szervátültetett ember teljes értékű életéért. A szövetség tagjai küldetésüknek tekintik, hogy a szervátültetett és a szervre váró betegek hosszabb és minőségi életéért dolgozzanak, aktív és tudatos életet élő, egymást segítő közösséget alkotva.